Részlet egy gestalt szemléletű coaching ülésből

Ügyfelemmel arról beszélgettünk, hogy miért pakol minden felelősséget a saját vállára. A következő párbeszéd zajlott le köztünk:

- Szerinted miért vállalsz magadra minden felelősséget? Mi a jó ebben?

- Nem tudom. Azon gondolkodtam, hogy talán egyszerűbb szétforgácsolni magamat, reggeltől esti menni, hogy ne kelljen rálátnom arra a valamire, ami nem tudom hogy micsoda.

- Milyennek írnád le ezt, ami rád nehezedik, ezt a felelősséget?

- Olyan, mint egy kő.

- Elmondod, hogy néz ki?

- Fehér színű, nagyon nagy. Csúcsos. Mint egy hegy.

- Milyen a tapintása ennek a kőnek/hegynek.

- Hideg, és sima a felülete.

- És hol látod ezt a követ?

- Benne van a hátizsákomban, ami a hátamon van.

- Leírnád nekem a hátizsákodat?

- Sötét zöld, olyan tipikus túrahátizsák. Rajta van a hátamon, és nagyon nehéz. Nehézkesen lépkedek tőle.

- Milyen így gyalogolni vele?

- Nehéz, de ez a normális. Ez az élet része.

- Merre mész?

- Bandukolok egy hegyen, a csúcs felé.

- Akkor a hegy csúcsa a célod?

- Nem, igazából csak megyek, megyek, de ez örökké így lesz.

- Leírnád ezt a tájat nekem? Van veled valaki? Milyen állatok, növények vesznek körül?

- Nincsen senki és semmi. Kopasz a hegy, nagyon magas, teljesen kihalt. A levegő is ritkás, mert nagyon magasan vagyok, nehezen is veszem a levegőt.

- Vannak testi érzeteid most?

- Igen, az ágyéki csigolyáimnál érzek egy tompa fájdalmat. Fáj, de tudok ettől még menni.

- Ennek a fájdalomnak van alakja, színe?

- Igen, mustársága, két oldalán van a gerincemnek, mint egy piskóta. Az érzete meleg, langyos.

- Hova mész?

- Nem tudom, most megállok. Döbbenet van bennem, hogy miért csinálom ezt? Lehet, hogy le is lehetne tenni ezt a zsákot? Van bennem egy kíváncsiság. - Szeretnéd megpróbálni, hogy leveszed? - Igen, de félek, hogy mi lesz utána. - Ha van kedved, nézzük meg.

- Rendben.

- Mi történik most?

- Könnyen lejön. Egy sziklához támasztom.

- Milyen ránézni?

- Fura, izgalmas, félelmetes.

- Hogy van most a piskóta?

- Kisebb, keskenyebb. A zsák okozta akkor a fájdalmat. Jó érzés van bennem, mintha először néznék rá dolgokra. Oda nézhetek, ahova akarok. Eddig csak egy irányba nézhettem.

- Szeretnél belenézni a hátizsákba?

- Igen…. Belenézek. De hát nincs is benne semmi…. Pedig éreztem a súlyát.

- ……

- Hogy van most a piskóta?

- Nincs is már ott.

- Milyen most a táj?

- Színes. Mindenütt virágok, állatok, növények. Odajönnek hozzám az állatok. Kíváncsiság és békesség van itt. Felfedezhetem a világot magam körül. Izgalom, boldogság, megkönnyebbülés…

- Kérlek akkor vidd magaddal ezt a képet, és hívd elő nyugodtan, ha szükséged van rá.