Hogyan fejeznéd be a mondatot? Te mit halogatsz? És tudod, miért teszed?
Sokunk számára ismerős lehet ez a téma. Terveket szövögetünk, hogy majd egyszer…..megvalósítjuk az álmunkat, lefogyunk, sikeresek leszünk, munkát váltunk, elmegyünk egy nagy utazásra, egyszer boldogok leszünk, és így tovább… Majd, majd, majd.
Aztán valahogy elmarad a megvalósítás, és évek múlásával is ugyanazon a munkahelyen vagyunk, ahol már 2 éve sem éreztük jól magunkat, ugyanabban a párkapcsolatban, ami már akkor is kínlódás volt. Ugyanúgy nem utaztunk el még mindig sehova. Mert kifogások mindig voltak, hol az, hogy „nincs most itt az ideje”, vagy hogy „még össze kell szednem magamat”, vagy hogy „végülis jó ez a munkahely, biztonságos, úgysem találok jobbat”. Telnek az évek, és eltemetjük a vágyakat. De ezek a vágyak a mélyben mégis ott vannak, és egyre hangosabban kiabálnak, hogy de hát valósíts már meg. És egyre nagyobb bennünk a feszültség, hogy még mindig nem történt semmi. „Pedig az elmúlt 5 évet, ha erre szántam volna, akkor már mennyivel előrébb lennék… De mostmár mindegy, mert mostmár aztán tényleg felesleges belekezdeni.” És kezdődik előröl az ördögi kör.
Miért tesszük ezt? Miért szabotáljuk a vágyainkat, a saját boldogságunkat?
Nagyon sok minden állhat ennek hátterében, és érdemes az okokat felfejteni ahhoz, hogy előrébb jussunk, és le tudjuk hozni az elképzeléseket, a vágyakat a megvalósítás szintjére. Vizsgáljuk meg a helyzetünket, az érzéseinket.
Hozok néhány példát, hogy mik húzódhatnak a háttérben, amikor vannak bizonyos álmaink, amiket évek óta „nem sikerül” megvalósítani:
Van-e elég mozgósítható energiánk? Lehet, hogy egyszerűen kimerültek a tartalékaink, és nincs erőnk arra, hogy belekezdjünk valamibe. Ilyenkor egyértelműen meg kell keresni, hogy mivel tudunk feltöltődni, és időt kell erre szánni. Érdemes megnézni, hogy ki tud ebben segíteni nekünk? Hogyan lehet átszervezni az életünket, hogy mi is beleférjünk? Üres tankkal nem lehet messzire jutni.
Tudunk-e fókuszálni? Gyakran előfordul, hogy túl sokfelé figyelünk, és egyszerűen nehezen maradunk fókuszban. Pedig, ha egyfelé fordítjuk az összes energiánkat, akkor sokkal könnyebb elérni bármit. Gyakori, hogy túl sok mindent akarunk helyrehozni, egyszerre, és így szétaprózódunk. Ne egyszerre akarjuk megreformálni az életünk összes területét. Haladjunk sorjában!
Mennyire látjuk megvalósíthatónak a célt? Érdemes felbontani lépésekre a célhoz vezető utat, hogy sikerélményeink legyenek a megvalósítás közben. Ha túl messzinek látjuk az eredményt, sokkal távolibbnak és megvalósíthatatlanabbnak tűnhet az egész „projekt”, ezért bele se kezdünk.
Mi van ha nem sikerül? Gyakori a kudarctól való félelem is. Mit szólnak majd mások, ha nem sikerül? Vajon mit gondolnak majd rólam? Azt gondolják majd, hogy egy vesztes vagyok, akinek még ez sem sikerült. Érdemes itt megvizsgálni, hogy miért is számít annyira, hogy „mások”, mit gondolnak majd? Kik is ezek a mások tulajdonképpen? Vajon, akikkel tényleg minőségi, mély kapcsolatom van, nem fognak szeretni azért, mert nem sikerült megvalósítanom valamit? Te elítéled magadat, hogyha nem sikerül? Ha igen a válasz, érdemes ennek a mélyére ásni.
Tiltások. Ezek már mélyebben lévő érzések, amikre nem mindig látunk rá egyből. Érezhetjük úgy, hogy nem érdemeljük meg az adott dolgot, nekünk nem jár. Például nem mehetek el egy nagy utazásra, mert túl sok pénzbe és időbe kerül, és ezt a gyerekeimtől/szeretteimtől veszem el. Lehet, hogy az húzódik a háttérben, hogy nem lehetek boldog, mert mondjuk valaki nehéz sorsú volt a családban, ezért „nekem sem jár”, hogy jobb életet alakítsak ki magamnak, mint ő.
Sok dolog lapulhat még a mélyben, mindenkinek más a története, és más „csomaggal” éli az életét, ezért érdemes ezeket egyénre szabottan vizsgálni, egyéni megoldásokat kialakítani.
Amit tehetünk; nézzünk rá a folyamatra, tudatosítsuk, hogy mi történik?
Vizsgáljuk meg, hogy mi történik akkor, amikor elkezdünk halogatni. Milyen érzéseink és testi érzeteink vannak? A fentiek közül illik-e valami ránk?
Milyen gondolataink vannak a feladattal/elképzeléssel stb. kapcsolatban? (Pl. úgysem fog sikerülni, felesleges is belekezdeni, ráér az holnap is, úgysem lenne elég jó, ma túl fáradt vagyok, stb…)
Vizsgáljuk meg, hogy hogyan hatna ránk, hogyha kudarcot vallanánk? Milyen elképzeléseink vannak ezzel kapcsolatban? Mit veszítünk tulajdonképpen? És mit veszítünk, hogyha meg sem próbáljuk?
Hogyan és mivel akadályozzuk magunkat?
Ki tudna és hogyan segíteni abban, hogy haladni tudjunk?
Mi lenne az első lépés a célunk felé? És mi a második? Haladjunk lépésről lépésre, osszuk fel a célig vezető utat apró szakaszokra, amikhez határidőt is rendelhetünk. Ne gondoljuk, hogy az első lépés nem fontos, akármilyen kicsi is, ez a legmeghatározóbb.
Emlékeztessük magunkat a kínai mondásra, miszerint a „leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik”, legyen az első lépés tudatosítás és annak felmérése: Mi is történik most?